IFJÚSÁGI PROJEKTEK ÉS PROGRAMOK

Elitképzés támogatása

Program időtartama
2002–től kezdődően
Program állapota
folyamatosan
Programfelelős

Klubunk minden tagja a magyar elitképzést szívügyének tekinti szűkebb pátriánkban, Székelyudvarhelyen. Meggyőződésünk, hogy magyarságunk megmaradása és Székelyföld fejlődése elképzelhetetlen lelkes, képzett és elkötelezett értelmiség nélkül.

Ezért 2001 óta minden évben jótékonysági bált szervezünk, melynek hozadékából a hazai tanügyminisztérium által szervezett tantárgyolimpiákon eredményesen szereplő diákokat és azok felkészítő tanárait díjazzuk. A díjazásra elfogadott versenyek közé 2016-ban bekerültek a Kárpát-medencei magyar tantárgyversenyek is. Továbbá felkészülési támogatásban részesítjük az országos szakaszra, illetve a Kárpát-medencei versenyekre továbjutott diákokat és felkészítő tanáraikat.

Minden tanév végét izgalommal várjuk, amikor is a sikeres tanulók díjazását ünnepélyes keretek között ejtjük meg.

Sajnos, a járvány ideje alatt elmaradtak a versenyek, így kimaradt két év.

A programunk nagyságát az is jelzi, hogy 2015–2023 között 183 olimpikont és felkészítő tanárt díjaztunk!

Kapcsolat
elnok@rotaryszekelyudvarhely.ro
Szentimre utca 18/C,
535600 Székelyudvarhely
Hargita megye
Románia
Facebook.com/RotaryClubSzekelyudvarhely
Legutóbbi események
© 2024 Rotary Club Székelyudvarhely