Első lépések a székelyudvarhelyi Interact Club létrehozására 2024-10-23 Nagy örömmel jelentjük, hogy október 23-án megtettük az első lépéseket az Interact Club Székelyudvarhely létrehozása felé a Rotary Club Székelyudvarhely égisze alatt. Az eseményre a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium dísztermében került sor. A találkozón ötvenöt középiskolás tanuló gyűlt össze négy különböző iskolából, akiket hat tanár és igazgató kísért. A rendezvényen bemutattuk a Rotary nemzetközi szervezetét, valamint klubunkat, kiemelve az elmúlt időszak legfontosabb és a diákok számára legérdekesebb projektjeinket. Jeszenszky Attila alkormányzó és Alina Solovăstru a romániai Interact klubbok felelőse részletesen ismertették az Interact lényegét. A programot Isadora, brazíliai RYEP cserediákunk élménybeszámolója zárta, aki megosztotta velünk Interact-tagként szerzett tapasztalatait. A találkozó végén minden érdeklődő diák kapott szándéknyilatkozatot. Köszönjük szépen az előadóknak és klubtársainknak, hogy hozzájárultak ennek az eseménynek a sikeréhez! További fényképekért kattintson ide